Hírdetés

Rétes blogja

Rólam, életemről, és mindenről ami valami vagy éppen semmi... Amiket leírok, azok a pillanatnyi hangulatomat tükrözik, tehát nem muszály komolyan venned! És jó ha tudod, hogy hangulatember vagyok:) ___________________________________ 20 idézet az életről... 1. Soha, de soha nem szabad feladni, mert semmi sem biztos és minden lehetséges 2. Nem abban van az élet mértéke, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem abban, hogy milyen nagyot tud felelni a szív. 3. Élj mindennap úgy mintha az lenne az utolsó 4. Táncolj mintha senki nem látna,énekelj mintha senki nem hallana,álmodj mintha örökké élnél,Élj mintha meghalnál ma. 5. Az ember örökre gyerek marad...csak a játékai változnak! 6. Óvd a jövőd, mert egyszer a múltad lesz! 7. Ne a haláltól félj, hanem a meg nem élt élettől! Nem kell örökké élned, csak ÉLNED kell! 8. Ébredj rá, hogy minden csak addig tart, amíg igazán jó. A vég egy új, jobb jövő kezdete, nem pedig büntetés. 9. Ne vesztegesd az idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse. 10. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte. 11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet! Csak légy óvatos! 12. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek. 13. Akár kicsike medencébe esik bele valaki, akár a nyílt tengerbe, mindenképpen úsznia kell. 14. A tapasztalat csak egy név, amit hibáinknak adunk 15. ÉLD ÚGY AZ ÉLETED, HOGY HA LEPEREG ELŐTTED, TUDJ EGY JÓT NEVETNI! 16. Úgy élj ne vegyenek észre ott ahol vagy, de hiányozzál onnan, ahonnan elmész! 17. Az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok. 18. Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon, és meghalni a röhögéstől 19. A tízezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik 20. Nem tudom mi jön még, de jöjjön akármi, nevetve megyek elébe.

ich bin eine scheiße mensch…

2007.11.16. 19:37 | retes | Szólj hozzá!

Ich bin verständnisvoll nicht. Leider. Ich bin eine Scheiße Mann. Ich mag meine Famile nicht. Sie möchten immer mir helfen. Aber sie können es nicht. Ich bin allein. Und ich muss immer auf meine problemen die Lösung suchen. Ich möchte in ausland wegfahren. Dort kenne ich niemand. Und mich kennt niemand auch nicht. Villeicht, dort ich könnte neue Menschen kennen lernen. Und sie würden bessere Menschen, als in Ungarn. Bald ich fahre ab. Noch einge jahre, und ich komme in Deutschland oder in Össterreich. Später komme ich villeicht in die USA, oder in Australien. Deshalb möchte ich dort leben, weil diesen Orten sehr lange von Ungarn sind. Und ich mag menine Heimet nicht. Hier ist nur Armut. Und ich kann meine Traumen machen nicht. Aber ich mag träumen. Ich mache am Januar eine Spracheprüfung. Es ist eine Österreichische Spracheprüfung. Es heißt ÖSD( Österreichische Sprach Diplom) . Am ende des Schuhljahr mache ich das Abitur. Und nachdem hoffe ich die Uni aufnahme mich an der Wirtschaftsinformatik fach. Es ist auch ein Traum. Jezt muss ich noch ein bisschchen Deutsch lernen. Weil ich alles Wort und Grammatik nicht kann. Tschüs Alles!

und hier sind meine liebligs Zitaten und versen:

,,A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki a boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában…Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell leásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, a bensődben derül. Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekinteted! Örülj a magadénak! Hogy mit jelent ez? Téged, és éned legszebb részét! Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik…, akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, amit életnek nevezünk…”
(Seneca)

A bátrak talán nem élnek örökké, de az óvatos egyáltalán nem él…

“A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet.
Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.”

Radha Soami

Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emlékét lepi be a feledés pora, hanem műved anyaga is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül. Mitől félhetsz hát az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek. Márai Sándor

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével… És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez… …egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér… Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked… És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz… hogy valóban erős vagy… és valóban értékes. (nemtom ki)

Bolondok

Menjetek máshoz vigaszért!

Paphoz! Nőhöz! Akárhova!

Aki itt még örülni tud,

hazug, gonosz vagy ostoba.

Nektek öngyilkosság, ami

nekem céltalan nyugalom:

mindent tudok és tűrök és

unatkozom.

Hogy más is voltam, nem segít,

hogy más is leszek, nem vigasz;

hogy tisztább voltam, tévedés,

hogy tisztább vagyok, az is az.

Nekem minden egyforma már,

s hogy az élet hogy múlik el,

a másé vagy a magamé,

nem érdekel.

Magányom koronás ura,

mint minden féreg, vagyok én;

nem több, mint amit megeszek,

az állat, vagy a rab növény.

Király vagyok, alázatos,

ki díszeit és rongyait

becsülni vagy szégyelni nem

méltóztatik.

Világ szive, Nap, vén bolond,

mindennek te vagy az oka!

Te szültél! te mozgatsz ma is

mindent buzgón ide-oda!

Elnézem kis játékaid

és azt mondom: Jó lesz, ha már

társad, az a másik bolond,

bennem megáll.

Nem az a hös,aki csatákat nyer nem az ki szív nélkül megahlni tud.De az a hős kinek bár szíve sajog, mégis jókedvű mégis mosolyog

“Álmodj…

Álmodj boldogot, álmodj szépet

Álmodj igazra váló meséket

Álmodj barátot, melletted állót

Álmodj hu társat, el sose válót

Álmodj magadnak igazi otthont

Álmodj bele, kivel megosztod

Álmodj táncot, mi magasba emel

Álmodj táncost, ki szívednek felel

Álmodj tüzet, lánggal égetot

Álmodj csókkal perzselo szeretot

Álmodj utakat, messzi világot

Álmodj szívedben nyíló virágot

Álmodj szerelmet, tiszta vágyat

Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad

Álmodj szabadot, láncot megtörve

Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve

Álmodj hát jövot, álmodj szépet

Álmodj igazzá váló meséket…”

A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. -Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!- És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket.

 

 

Szergej Jeszenyin: ÉNEKELJ!

Énekelj! Az átkozott gitáron
Tépdesse kezed a húrokat,
te utolsó, egyetlen barátom!
Jó ez: kocsma füstje fojtogat.

Rá se nézz e keskeny női kézre,
vállra, melyre lágy selyem terül.
Egyszer boldogságomat igérte,
és a vesztem lett véletlenül.

Nem tudtam, hogy a szerelem: pestis,
nem tudtam: ragály a szerelem.
Hozzám lépett kacéran, s már ment is,
Elrabolva csavargó-szivem.

Énekeld hát, pajtás, elviharzott
ifjúságunk szertelen korát!
Mit bánom én ezt a szép ribancot!
Mit bánom, ha más karolja át!

Eh, megállj! Mért is gyalázom csúnyán?
Eh, megállj! Minek bántom szegényt?
Add a gitárt! Legmélyebbik húrján
hadd mondom a magam életét.

Napok, aranykupolák felettem,
álmaim iszákját hordozom.
Sok lányt tapogattam, ölelgettem,
sok asszonyt letört erőszakom!

Igen, van egy keserű igazság.
Látom gyerekkorom faluját:
a kankutyák sorra szimatolják
tavasszal a tüzelő szukát.

Féltékenyen őt minek vigyázzam?
Fájdalmat rá vesztegetni kár.
Életünk: ölelkezés az ágyban,
életünk: csók láza és mocsár.

Énekelj! kezed vad lendülettel
úgy csap le, mint sorsunk ostora.
Küldd el innen… a pokolba… küldd el!
Nem halok meg, cimborám, soha!

A bejegyzés trackback címe:

https://retes.blog.hu/api/trackback/id/tr82275566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.