Azthiszem ez az idézet(talán Shakespeare) viszonylag jól mintáz engem is. Vagy ha nem is mindig de igen sokszor. A világ és az élet egy igen nagy hazugság. Ha akarjuk se tudjuk igazon élni. Valahol mindig megbotlunk. Még ha egy porszem is az a valami, de ott van és máris nem lesz az egész tökéletes vagy igaz. Néha ordítani tudnék, hogy “ÁLLJUNK MEG, KI AKAROK SZÁLLNI!!!”. De hát ezt ugyebár nem lehet. Illetve lehetne de aki úgy száll ki az bolond. Bolond mert sorsa van. Ami meg lett neki írva. Olyan mintha elkezdene egy könyvet olvasni aztán nem fejezi be. És azt sem teheti mint amiket én szoktam a könyvel, hogy minidg elolvasom a végét előre, ha esetleg nem élném meg a holnapot akkor tudjam, hogy mi lett a vége. Szval ebben különbözik az élet a könyvtől.
Mellesleg a címre visszatérve, ugyebár nyílván vonatkozik rám is. A blog arculata olyan mintha mindig mosolyognék és sose lenne semmi bajom. De aztán beleolvasva a bejegyzésekbe rá lehet jönni, hogy ez mégsincs így. Valóban sokat mosolygok és játszok egy szerepet, pedig sokszor, nagyon nem játszanám, és lenne kedvem elfutni vmi olyan helyre amit csak én ismerek és senki se jön oda. Egyedül lehetek, és békénhagynak. De nincs, és egyenlőre nem is lesz. Ha furcsa és szokatlan vagy akkor el fognak ítélni. Ha játszod a játékot akkor beleolvadsz a felszínbe. A legnehezebb dolog amikor úgy akarsz élni, hogy nem olvadsz a felszínbe de ugyanakkor ott is elfogadnak. Tehát mikor középen haladsz.
Mostanában egyébként egyre szarabb minden, se csaj, se jeti, se semmi. csak létezés, néha egy kis élet aminek értelme nem sok van. Aztán még ez-az. Ich möchte irgendwo z.B. mit Máté eine Tasse Tee trinken und viele sprechen. Nemtom mért írtam most ezt németül. azthiszem, csak úgy.
Gáz ha nemtud vmit az ember, de én leszarom. Sokszor azt se tudom, hogy mit mért teszek. Csak teszem azátn vagy szarul jön ki vagy túl jól. Ennyi. Mint egy történetben. Amikor csak nyomtatásban léteznek a szerplők. Ők se tudják mit mért tesznek. Csak a betűk határozzák meg őket. És az író aki írta őket.