“Talán, egyszer el kéne menni, és felszámolni mindazt, mi valaha is volt. Talán. Mert mért is ne mehetnénk? El kéne indulni. Kéne , kellene, óhajok. Mikor írogatok, jönnek a gondolatok. Sok kis rész leledzik. S majd egyszer a sok apróból, kirakom a nagy egész képet. Majd akkor, mikor már éppen kedvem lesz hozzá, se nem előbb, de se később. PONT AKKOR. Akkor . A pénznek nincs fogalma, s a nyelvnek nincs értéke míg meg nem értjük valójában, hogy amit nem értettünk, annak éppen az volt az értelme. Adók vesznek, s vevők adnak. A világ kerek, a kerék forog. Most fejtetőn áll. Holnap tova robog. Fotók és gyöngyök, égi virágok, a világ hamarosan fordul újra. Megint boldog lesz Marcika. De mielőtt ez meg lenne, e másiknak meg kell halnia… sokan haltak, kit ő mondott, nem hitték pedig igazt szólott. De rájöttek mégis, hogy mi a való, s nem gondolták, hogy mondta már ezt a faló. A semmi minden és a minden semmi, és ezt még nem érti senki. Hisz véges végtelent nem érti. Pedig csak érezni kell, s már érti… Emeld fel kezed, tárt szét jobban. Hunyd be szemed és érzed titokban. Por az ki te leszel. De még élő vagy, hát hagyj nyomot e púrban. “
Ezt a kis szöveg kb fél éve írhattam, egyik éjszaka olyan hajnali 2 magasságában. Már tökre álmos voltam meg minden, és akkor egyszer csak jött. Hogy nekem írni kell vmit. ÉS ez lett belőle. Talán sokaknak akik olvasnák (mer h ezt a blogot talán ha 2-3 ember olvassa, TALÁN) nem mondana semmit. De lehet, h van akinek igen. Akik talán ki tudnának valamifajta értelmet szedni a sorok közül. Nemtom, h ez most nekem fontos e vagy sem. Mármint a jelentése, már ha van egyáltalán. De azért gondoltam ideírom
…
